• Minek nevezzelek?
A mű 1948 januárjában keletkezett Pesten, a műfaja romantikus óda. A költői szándék, hogy próbálja megnevezni kedvesét. E szerint a beszélő lehetetlennek tartja az őt elvarázsoló asszony titkának, a szerelem lényegének kifejtését. A vers mindvégig a kimondhatatlansággal küzd. Ebben a rögzíthetetlenségben poétikai szerepe van a képgazdagságnak. Szinekdoché jelenik meg, a szóképek azonosító tagja nem maga a kedves, csak egy testrésze (szeme, ajka) vagy tulajdonsága (szelíd tekintet). A mű Petőfi egyik legszebb szerelmes verse, tematikus újszerűsége abban is megnyilvánul, hogy a megszólítottja, ódai tárgya a feleség. A beszédhelyzet, a szerelem megvallása párbeszédet feltételez. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy a szerelmes férj szemléletének tárgya háttérbe kerül a versben. Minden versszak egy keretbe zárt metafora, kérdéssel kezdődik és végződik, ez az újrakezdésre utal. Az eszményi tökéletességet öt versszak megnevezési kísérlete próbálja kifejezni. A versszaknyitó kérdések a megnevezhetőség sikerében bíznak, míg a versszakzárók lemondásról, kudarcról vallanak, ez a feszültségfenntartás eszköze. Az öt versszak szerkezetileg két részre bontható, az 1.-től a 4.-ig egy képzelt történetsort látunk. Egy alkonyi együttlét meghitt pillanatainak leírása, majd a szerelmesek tekintetének találkozása látható („Szép szemeidnek esti-csillagát/ Bámulva nézik szemeim”). Ezután a kedves megszólítja a beszélőt, bár a megszólalás nem jelent párbeszédet, majd a csókban való eggyé olvadást láthatjuk. A vers tetőpontjára a leghétköznapibb megnevezés, a hitvesem kerül, ezzel a hétköznapi fogalom emelkedetté válik (Édes szép ifju hitvesem, /Minek nevezzelek?”). A versben kifejezett érzelem megtöri a szabályos versformát. A költő tudatosan lemond a teljességet, harmóniát érzékeltetni képes rímhasználatról.
…