Minél inkább távolodunk a demokráciáktól, és haladunk a hibrid rezsimektől az autoritárius rendszereken át a totalitárius diktatúrák felé, a kormányzás eredményességének hiányosságai annál szembeötlőbbé válnak. Annyi azonban kétségtelenül megállapítható, hogy a széthulló, káoszba zuhanó, bukott államoknál még a stabil egyeduralmakban is jobb valamivel az élet.
(Egedy et al., 2018: 178. oldal)
Az általam összegyűjtött forrásokat vizsgálva a politikai bukás alapvető tényezői közé sorolnám a nép akaratának sikertelen kielégítését. Az első forrásban megfogalmazott politikai támogatás hiánya, illetve ellenzék mértéke is rendkívül fontos szempont. Nazarbayev esetében a mind a nép elégedettsége, mind pedig a támogatás nagy mérete, valamint az ellenzék jelentéktelensége arra enged következtetni, hogy a hatalomról való lemondása nem társadalmi elégedetlenség okán következett be. Ugyan a második forrásban megfogalmazott hatalmi visszaélések és a korrupció vádja gyakran fenyegeti Kazahsztánt, az embereket ez nem zavarja. Ahogyan ezt házidolgozatom első részében is leírtam, egy úgy nevezett társadalmi szerződés következtében szemet hunynak az ilyen jellegű rossz kormányzás felett a relatív jobb életszínvonalért cserébe. A harmadik forrás véleményem szerint tökéletes összefoglalója az ország hozzáállásáról, valamint erős érv előbb megfogalmazott kijelentésem mellett. Mindezen meghatározások segítettek megfogalmazni saját politikai bukás elméletem, mely a következő:
"Lemondás, illetve lemondatás egy ország társadalmának elégedetlenségéből fakadóan, mellyel együtt a vezetői réteg nagy része, vagy akár teljes egésze leváltásra kerül egy ország irányításának éléről."
Bízom abban, hogy házidolgozatomon keresztül sikerült hitelesen bemutatnom és kutatásommal alátámasztanom a tényt, mi szerint Nursultan Nazarbayev lemondása közel sem tekinthető bukásnak, jóval inkább egy utódlási tervnek. Ennek keretében sikeresen megszilárdította elnöki jogait, melyeket élete végéig gyakorolni fog. Pistan (2019) írása alapján a házidolgozatom alapjának én is a második fejezetben vizsgált három dokumentumot vettem: a 2010-es, a 2017-es és a 2018-as alkotmánymódosításokat. Az utódlási terv sikere nem csupán a saját jogainak bebiztosításában és az őt követő elnökök hatáskörének korlátozásában rejlik, hanem abban is, hogy az elmúlt évek a Nazarbayev hűen alkalmazkodott az alkotmányos eljárásokhoz, legitimálva ezzel az átmenetet. Izgalmas kérdés, hogy milyen jövő vár Kazahsztánra. Sikerül-e létrehozni a régóta emlegetett, ám eddig csak látszólagos, aligha létező demokráciát? Érdeke-e valóban az országnak ez?
…
