A felek 1949. augusztus 23-án ültek össze a hollandiai Hágában, hogy megbeszéljék a béke részleteit és végül egészen november 2-ig tartottak a megbeszélések, melyet a hágai kerekasztal-egyezménnyel zártak le. Megállapodtak Indonézia függetlenségében, egy laza unió keretében, melynek az élén a holland királynő áll, de szerepe csak szimbolikus. Két kérdésben a hollandok nem engedtek: az mondták, hogy Új-Guinea sosem volt Indonézia része, így ez meghatározatlan ideig Hollandia része lesz még. A másik ilyen kérdés az indonéz adósság volt; végül a felek megállapodtak abban, hogy Indonézia $1.2 milliárd adósságot átvesz. Hosszú küzdelem és tárgyalások sorozata után 1949. december 27-én lett tehát Indonézia független állam (Vandenbosch, 1950)
A II. világháború végével láthatjuk, hogy Indonéziába még nem jött el a béke. Noha ők már 1945. augusztus 17-én kikiáltották a függetlenségüket, még több mint négy évnek kellett eltelnie, hogy ez hivatalos legyen. Hatalmas segítséget kaptak a nagyhatalmaktól, főleg az USA-tól, ugyanis ők helyezték nyomás alá a hollandokat, akik végül belátták, hogy el kell engedniük Indonéziát. Azonban nem szabad elfeledkeznünk magáról az indonéz népről, aki soha nem adták fel, még hatalmas túlerő esetén sem. Kellett nekik egy erőskezű vezető, Sukarno is, aki mutatta az irányt a népének. Nem voltak mindig összetartók, sokszor belső harcok is gyengítették őket, de megmutatták a világnak, hogy egy kis ország harc árán kivívhatja a függetlenségét.
…
