A klasszikus drámafogalom kialakítása HEGELtól való (jelentős mértékben SZOPHOKLÉSZ Antigonéja alapján alakította ki), az ő esztétikája a dráma lényegét az erő-ellenerő harcában, az erők dialektikájában ragadta meg. A központi fogalom HEGEL szerint a drámában a konfliktus. A XIX. század végétől azonban a műfaj sajátosságai jelentősen módosulnak, a drámai cselekvéssorban megnyilvánuló konfliktusok már ritkábban jelentkeznek. (Tovább tarkítja a képet, hogy a tulajdonképpeni drámán kívül számos más mű is színpadra kerül.) A színpad újszerűségeit a drámaelmélet is értelmezi, újabb drámadefiníciók születnek, melyekből már kiszorul az akarat, a cselekvés fogalma. Peter Szondi szerint például a dráma „jelen idejű interperszonális történés” (személyek közötti esemény); Markiewicz szerint pedig „több alanyú szöveg”, sajátos funkciókkal stb. Bécsy Tamás a hagyományos „konfliktusos” drámamodell mellett megkülönböztet „középpontos” és „kétszintes” drámát is (példái SHAKESPEARE Lear királya és VÖRÖSMARTY Csongor és Tündéje). A konfliktus valamilyen formájú jelenléte azonban minden drámai mű lényegéhez hozzátartozik.…
