Hamarosan a bán még egy vitába keveredik, ráadásul a nejével, mivelhogy tudomást szerez Ottó Melindához való vonzalmáról, s későbbi szerelmi vallomásáról. A sértett férj, csak a látszatra alapozva azzal vádolja feleségét, hogy hűtlenséget követett el ellene, ezért eltaszítja magától. Beszélgetésük, inkább veszekedésük során arra is fény derül, hogy Ottó ezen lépésében Gertrudis keze is benne volt, s ezzel meggyalázva Melinda jó nevét. Ez a konfliktus világította meg előtte a királyné valódi természetét, szándékait, így eljutva a dráma fő konfliktusához, mely nem két ember közt vívik, hanem egy egész ország a részese, a büszke magyar nép és a meráni trónbitorlók közt dúl. Ez a magyarságnak egy becsületi ügy.
Bánk bán mély elszántsággal keresi föl a palotában Gertrudist. A királynével való társalgása, nézeteltérése viszont tragédiába torkollik, amit Katona még egy halálesettel tetéz, így a mű tragikummal végződik. De ne szaladjunk ennyire előre! A már-már túl érzékeny, viszont felettébb tiszta lelkű Bánk eleinte finoman próbálja ecsetelni a nép elégedetlenségét, de az anyakirályné rá sem hederít, igaz legbelül retteg személyétől. …